Kineziológia

Dióhéjban a kineziológiáról

A kineziológiának sok ágazata van. Ezek közül Magyarországon négyet fogadnak el hivatalosan (Edu-kineziológia, Touch for Health, One Brain és Stress Release). Én a One Brain-t alkalmazom, a továbbiakban ezt nevezem kineziológiának, de ha olyannal beszélsz, aki egy másik területen dolgozik, az nyilván a saját ágazatát hívja majd így.

Ha lefordítod a szót: mozgástan, de ez semmit sem árul el a lényegéről. Ahhoz, hogy megértsd, a stresszről kell néhány szót szólni. Biztos, hogy sokat tudsz a témáról (lehet, hogy jóval többet, mint én), de hátha mondok újat is.

A stressz már a növényvilágban is megjelenik, a magasabb rendű állatokban pedig nagyjából úgy működik, mint nálunk – legalábbis a biológiai mechanizmusát illetően. Veszély vagy préda érzékelése esetén a mellékvesében stresszhormonok keletkeznek (velőállomány: adrenalin, noradrenalin, kéregállomány: hisztamin), ezek hatására a szervezet egy „üss vagy fuss” állapotba kerül. A vázizomzat és az agy vérellátása javul, a pupilla kitágul, a szív szaporábban dobog és megnő a lökettérfogata is. Mivel a közvetlen cél a pillanatnyi túlélés, háttérbe szorulnak azok a folyamatok, amelyek a szervezet fönntartását, regenerálását szolgálják. Ilyen többek között az immunrendszer, és az emésztés. Ez egy nagyon fontos életmentő mechanizmus. Nekünk is sokat segíthet, ha pl. az égő házból kell kimenekülnünk. A természetben az ilyen helyzetek rendkívülinek tekinthetők és hamar elmúlnak. Ha egy állat vagy egy természetben élő ember menekül egy ragadozó elöl és sikerül megszabadulnia tőle, akkor néhány perc múlva visszaállhat a normális állapota. Ha nem sikerül, akkor pláne nincs több problémája. A mi körülményeink között azonban a stressz már nem tudja betölteni az eredeti feladatát. Ha a fogorvos várószobájában ülsz, akkor nem szaladhatsz el és nem is verheted meg a fogászt. Ugyanezt elmondhatjuk, ha behívat a főnököd vagy – diákként – arra vársz, hogy fölszólítsanak. Akkor is föllép a stressz, ha olyan behatások érnek, amihez a törzsfejlődés során nem alkalmazkodott a szervezetünk. Ez akkor is így van, ha nem érezzük. Az összes falban vezetékek futnak, azokban pedig áram. Állandóan elektroszmogban élünk. Már nem halljuk meg az utcai zajt, de hat ránk. Az ételeink tele vannak tartósító, ízfokozó, színező, állagjavító és egyéb – nagyrészt szintetikus – csodaszerekkel. Biztos, hogy Te is hosszan tudnád folytatni a példák fölsorolását, pedig ezek csak a fizikai okok. A gyorsan változó társadalmi környezet, a megélhetés bizonytalansága, a családok széthullása és egyéb tényezők ezeknél sokkal fontosabbak. A lényeg az, hogy gyakorlatilag szünet nélkül stresszben élünk. Nincs alkalmunk levezetni, föloldani és nincs idő a regenerálódásra.

Most néhány szót az agyról. Ez sem lesz tudományos, az agykutatóknak valószínűleg más forrásból kell majd továbbképezniük magukat. Az agykéreg egy részét a kineziológia zsargonja közös integratív területnek nevezi (a továbbiakban: KIT). Ez funkcionális egység, fizikailag több helyen elosztva található. Itt őrizzük a tudatosan fölidézhető emlékeinket és a hitrendszerünket. Az agyunk mindent megőriz, ami valaha történt velünk vagy amit láttunk, hallottunk, érzékeltünk. A jelentéktelen és a túl kellemetlen emlékek azonban kiszorulnak a KIT-ből. Hipnózissal előhozhatók és néha álmunkban is megjelennek, innen láthatjuk, hogy valahol „megvannak”, de nem tudjuk előhívni őket. Például biztos meg tudnád mondani, hogy ma reggel milyen időt jósolt a meteorológia, de ha három év múlva kérdezném meg, hogy mi volt a mai előrejelzés, akkor valószínűleg nem tudnál fölvilágosítani. Hitrendszer alatt most nem a vallásos meggyőződést értem, hanem azt a hipotézist, amivel az emberek az egyes jelenségeket magyarázzák. Pl.: „azért hallok rosszul, mert egy gyerekkori influenza a fülemre húzódott”. Ez véletlenül igaz is lehet, de a magyarázatoknak nagyon gyakran semmi közük a valósághoz. Ez még akkor is így van, ha az elméletünk tökéletesen logikus és hihető.

És most néhány szóra térjünk vissza a stresszhez! Ha egy helyzetben stressz ért minket, akkor az is tárolódik. Ezt negatív érzelmi töltésnek nevezzük. A konkrét eseményt elfelejtjük, de ha hasonló körülmények jelentkeznek, akkor – nem tudjuk, miért – jelentkezik a feszültség. A természetben ennek is megvan az értelme. Ha egy állatot támadás ért, akkor mondjuk két év múlva – amikor már rég nem emlékszik az esetre – menekülni kezd, ha ugyanúgy reccsen meg mögötte egy ág, mint annak idején. Lehet, hogy vakriasztás történt, de az életét is megmentheti, ha 2-3 mp-cel előbb kezd menekülni, mintha ellenőrizte volna a veszély meglétét. Nálunk ez úgy jelentkezik, hogy pl. történt velünk valami, ami súlyos stresszt okozott nekünk. Ekkor éppen egy sárgára festett falú szobában tartózkodtunk. A feszültség az agyunkban összekapcsolódhat a fal színével (a példa kedvéért, egyébként bármi mással is lehetett volna). Ha később – esetleg sok év múlva – belépünk egy hasonló színű szobába, nem tudjuk majd, miért érezzük magunkat feszültnek, miért „olyan rossz a helyiség légköre”. Nézzünk egy másik példát is! Ötéves korunkban a játszótéren egy erősebb gyerek elvette a homokozóvödrünket. Nyolcévesek voltunk, amikor a szüleink – ígéretük ellenére – nem vittek el minket moziba. Tizenkét évesen elveszítettük a kedvenc golyóstollunkat. Tizenöt éves korunkban egy másik fiú kedvéért elhagyott minket az a lány, akibe fülig beleszerettünk. (Ha nő vagy, akkor ide egy fiút helyettesíts be!) Mindegyik esetben és a továbbiakban is, ha megfosztanak minket valamitől, amiről úgy gondoltuk, hogy a miénk, fölelevenedik a régi negatív érzelmi töltés és megerősödik. A természetben ez segítette a túlélést, de a mi körülményeink között már nem alkalmazható újra az eredeti megoldás (sírva odaszaladunk anyukánkhoz, aki visszaveszi a vödrünket). Itt is folytathatnám a példákat, de fölösleges volna. A súlyos stresszt okozó eseményekhez kötődik egy negatív érzelmi töltés. Ha nem dolgoztuk föl a konfliktust, akkor magát az eseményt ugyan elfelejthetjük (kikerül a KIT-ből), de a negatív érzelmi töltés megmarad és előbb-utóbb megnyilvánul valamilyen testi vagy más jellegű tünetben. Amikor a környezetünk – esetleg jogosan – úgy látja, hogy túlreagálunk egy jelentéktelen eseményt, akkor lehet, hogy a régi sérelmek hatása is hozzáadódik a mostanihoz. A kineziológia feladata, hogy semlegesítse az élményhez fűződő negatív érzelmi töltést. Ha ez megtörtént, akkor megszűnnek vagy enyhülnek a tünetek.

A negatív érzelmi töltés káros hatásai között az is megemlíthető, hogy befolyásolja a döntéseinket. Agyunk több funkcionális részre tagozódik. Az agykéreg elülső része (előagy, neocortex) felelős a tervezésért, a logikus gondolkozásért, a következmények mérlegeléséért. Stressz hatására ez – részben vagy egészben – lekapcsol. Az irányítást azok a központok veszik át, amelyek a múltbeli tapasztalatok és az ösztönös reakciók alapján hozzák meg a döntéseket. Persze ennek is megvan a magyarázata. Van úgy, hogy nincs időnk mérlegelni. (Képzeljük el, hogy az autópályán 110 km/óra sebességnél meglátjuk, hogy fölvillan az előttünk haladó kocsi féklámpája.) Az esetek többségében azonban inkább az ún. lépcsőházi jelenség az eredmény. Tárgyalás vagy vita közben mondunk vagy aláírunk valamit, utólag – a stressz elmúltával – pedig szidjuk magunkat, nem értjük, hogy tehettünk ilyet. Visszakapcsolódott az agyunk logikus gondolkodásra alkalmas területe és tele vagyunk jobbnál-jobb ötletekkel arra vonatkozóan, hogy mit kellett volna mondanunk vagy tennünk. A fölhalmozódott negatív érzelmi töltések hatására gyakori a stressz, így jóval többször kerülünk ilyen helyzetbe.

Van egy olyan összefüggés, hogy ha egy eldöntendő kérdésre nemleges választ kell adni, akkor bizonyos izmok ellazulnak. Ezeket jelzőizmoknak nevezzük. Ha például megkérdezném, hogy Téged Jeromosnak hívnak-e, akkor egyrészt megmondanád, hogy nem, másrészt azonban ezek az izmaid is lazábbá válnának. (Ha ez a neved, akkor most képzeld azt, hogy a példában Zebulon szerepelt.) Persze csak egy pillanatig és olyan enyhén, hogy nem érzed, de egy másik ember megfelelő módszerrel érzékelheti. A problémák eredetét ezzel az izomteszttel derítjük ki és az alkalmazandó korrekciókat is ezzel választjuk ki. Azért az izomtesztet használjuk, mert ha szóban kérdeznénk, akkor csak a KIT-ben tárolt hiányos és sokszor torzult emlékekhez férnénk hozzá. Egyébként is: egy 15 évvel ezelőtt történt eseményt könnyen összemoshatunk valamivel, ami 18 éve történt. A hitrendszerünk is alapvetően befolyásolná a választ. Az izmok beidegzése más. Az izomteszt segítségével a teljes „adatbázishoz” hozzáférünk, méghozzá torzítás mentesen.

Tehát először is izomteszttel kiderítjük, hogy hány éves korodban történt a szóban forgó esemény. Az esetek elég nagy részében az is előjön, hogy mi történt, még akkor is, ha egyébként elfelejtettük. Ezután következnek a korrekciók. Sokféle korrekció létezik, nem volna értelme külön részletezni mindegyiket. Egy részük nagyon egyszerű mozgás, más részük szemmozgással jár. Vannak pszichológiai jellegű gyakorlatok, vannak olyanok, amelyek a meridiánokban föllépő energiablokkokat szüntetik meg. Az a lényeg, hogy a végére megszűnik a negatív érzelmi töltés és egy ún. beépülési idő után a tünetek is elmúlnak.

Ha ez a felületes leírás, fölkeltette az érdeklődésedet és többet szeretnél megtudni, hívj föl vagy írj egy emailt! Szívesen adok bővebb tájékoztatást.